Átváltoztatástan 4. óra
- A mai órán folytatjuk a halmazállapot változás fajtáinak megismerését, méghozzá az olvadással - lép be a terembe Edmund professzor. Becsukja az ajtót, és amíg a katedra felé megy, folytatja. - Az olvasztó varázslat egy bizonyos H. Kaltar nevű lengyel mágus nevéhez fűződik. A bűbáj úgy működik, akár egy egyszerű fűtővarázslat. A pálcából egy narancsos fénysugár kíséretében meleg levegő tör elő, egyenesen a célzott tárgyra. Ez a művelet azonban igen veszélyes, ás nehéz, mivel egyes anyagok olvadásához meglehetősen erős hő kell, amit pedig csak néhány kivételes, nagyhatalmú, és jól képzett mágus tud előidézni. Ha pedig ez a forró levegő célt téveszt, súlyos, vagy akár halálos sérüléseknek is okozója lehet. Éppen ezért, ezt a varázslatot nem tanítják a Roxfortban, sőt, még a varázsigét sem árulhatom el maguknak - jelenti ki szigorúan.
- Ezzel a halmazállapot-változással tehát kizárólag elméleti úton ismerkedhetnek meg, mugli oldaláról nézve az olvadást. A képlet a következő: I. const1 (A) => const2 (A) II. s1 => l1 - magyarázza, és amint kimondja, a táblára fel is íródik a képlet, amit a tanulók gyorsan le is másolnak.
- Ez egy bizonyos lépcsőzetes képlet - jelenti ki. - Ennek a fogalma a következő: olyan képlet, amelynek több, mint egy része van, az első része az állandó, úgynevezett alapképlet és a többi része az adott transzformációtípusnak megfelelően változik. - Szavai ismét megjelennek a táblán.
- A varázslattal kísérletezni tilos, a törvény... - A csengő a szavába vág, de csak megvárja, míg elhal a zaj, aztán higgadtan folytatja. - ... Tehát, a varázslat használatát csak a nagykorú, diplomás varázslók számára engedélyezi a minisztérium.
- Házi feladat utánanézni egy bizonyos J. L. Joq nevű személynek - teszi még hozzá, aztán kisétál a teremből.
